Annie Shone. Igen,ő az. Ő az,aki ott áll már órák hosszat a szakadó esőben,csak arra várva,hogy valami történjen vele. Nagy gondjai vannak; az iskolában állandóan csúfolják,senki sem hagyja békén. Egyszerűen mindenkinek jobb, mint neki.
-Miért,miért pont én? - zokogott Annie. - Hogy lehet,hogy mindenkinek megvan mindene,kivéve nekem??A legjobb ruhák,és legjobb telefonok...Az embereknek már csak ez számít??
De Annie,akármit hitt is,ezúttal nem volt egyedül. Az esőcseppek gyorsan,sietve hullottak ruhájára,mintha lekésték volna a vonatot. A fák,és bokrok levelei meg-megrezzentek,és ettől a lány úgy érezte,hogy beszélnek hozzá. Különleges egy teremtés volt Annie; sok mindenhez nem,de egy dologhoz értett. Olyan képessége volt,amely segített neki elfeledtetni,hogy az iskolában hozzá sem szólnak. Ez nem volt nevezhető erőnek,sőt még különleges adottságnak sem. Egyszerűen csak állatok között érezte jól magát. Ez nem jelentette azt,hogy nem szeretett volna emberek között is lenni,de úgy érezte,az állatok milliószor kedvesebbek az ő fajtársaival szemben.
Az eső lassan elállt,és a bokrok,valamint fák zörrenései is megszűntek. Annie gyorsan elsietett az istállóba,ahol rengeteg állatot tartottak. A lány nagyon szeretett velük foglalkozni; szabadidejében mindig ott volt velük. Lecsutakolta a lovakat,megfejte a kecskéket,ápolta a kutyák bundáját,beszélgetett a macskákkal. És lám!Sokkal jobban megértették őt,mint az emberek.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
